Dél Hercegnője lakóház Zalaegerszeg
Dél Hercegnője lakóház Zalaegerszeg
Menü
 
Életképek
 
Nyárbúcsúztató 2009.09.11.
Dél Hercegnője Nyárbúcsúztató 2009.09.11.
 
Kapcsolódó oldalak
 
Kapcsolódó cikkek
 
Tallózó

Felavatták a Dél Hercegnőjét

Zalamedia.hu  2005.03.29. 22:15
Nincs az a szó, amivel méltón lehetne közvetíteni azt az élményt, ami kísérte az elmúlt két és fél év munkáját, az ötlettől a megvalósulásig – mondta köszöntőjében Matyéka István a Dél Hercegnőjének avatásán felesége, Darabos Géza tervező, valamint Tornyos Ferenc, a FŐ-ÉP Kft. ügyvezetőjének társaságában.

A Dél Hercegnője ékszere a városnak

Zalamedia  2004.10.10. 22:13
A történet két és fél évvel ezelőtt kezdődött. Matyéka István, az ismert vállalkozó 12 szakembert, tervezőket, kivitelezőket hívott meg az Eötvös utcai pincébe, hogy egy kis baráti beszélgetés közben megkérdezze: szeretnének-e egy újabb lakóház építésében sikeresen részt venni. Volt olyan idősebb statikai tervező, aki azt válaszolta, ő ebből nem is szeretne kimaradni, mert bizonyára ez nem egy mindennapi szakmai kihívást jelent számára. „Milyen házat építesz?” – kérdezgették. „Szépet” – hangzott a válasz. „De mégis, hogyan fog azon a telken kinézni?” „Mint egy szép nő, a Dél Hercegnője” – mondta Matyéka István, akivel az építkezés körülményeiről, titkairól váltottunk szót.

A város „hercegnője” lesz

Zalamédia  2004.05.25. 00:09
2001.12

Épül a Dél Hercegnője

Zalamédia  2004.05.25. 00:04
Így kezdődött 2002.07

Zalaegerszegi napkollektorok

Cs. P.  2004.05.25. 00:01
A közelmúltban felavatták Zalaegerszegen a Dél Hercegnője nevet viselő társasházat: itt van a hasonló funkciójú ingatlanok közül Magyarországon jelenleg a legnagyobb napkollektorrendszere.

 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Pontos idő
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Kapcsolat

 

dh@zalaszam.hu

 

 

 
Számláló
Indulás: 2004-05-24
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!